Hajdina
Nem igazi, csak úgynevezett álgabona a hajdina, mely ugyanolyan kiváló beltartalmi tulajdonságokkal rendelkezik, mint a gabonák általában. Ezt még a gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Olcsó, egészséges és könnyű beszerezni.
Az álgabonáknak magas a keményítőtartalmuk, lisztes magjukat hántolva, őrölve a konyhában is felhasználhatjuk. Az egyik legismertebb közülük a hajdina. Erdélyben haricska néven ismerik.
A keserűfűfélék családjába tartozó növény nagyon alacsony zsír-, közepes fehérje-, illetve magas összetett szénhidrát- és rosttartalommal rendelkezik. Glutént nem tartalmaz. Jelentős növényi forrása a metionin (májregeneráló), lizin (bőr- és csonterősítő) és arginin (szív- és érvédő, potenciajavító) nevű aminosavaknak. Sok kalciumot és magnéziumot tartalmaz, illetve kálium, vas, réz és cink gazdagítja. B1-, B2- és E-vitamin-tartalma mellett érdemes megemlíteni a növény P-vitamin-tartalmát is, mely erősíti a kötőszövetet.
Kiváló húspótló, sok benne a fehérje, így vegánoknak és vegetáriánusoknak is érdemes minél többet enniük belőle. Cukorbetegek, inzulinrezisztensek diétájába érdemes beépíteni. Az emésztést rendezi, tisztítja a beleket, növeli az étvágyat, és segítséget nyújthat a hasmenés kezelésében.
A hajdina segít eltávolítani a felgyülemlett felesleges folyadékot a szervezetből.
Száraz, hűvös helyen érdemes tárolni, légmentesen zárható dobozban vagy edényben, a hajdinalisztet pedig legjobb a hűtőben tartani. Ebből kiváló sütemények, palacsinták készülhetnek, illetve párolva, főzve a hajdina remek köret. Sokan rizottóként és levesbetétként is használják. A japánok egyik kedvenc tradicionális ételének, a Soba tésztának is a hajdinaliszt az alapja.
A hajdinát nem árt beáztatni a főzési idő rövidítése érdekében. A finomabb, aromásabb íz elérése érdekében ajánlott főzés előtt rövid ideig pirítani is.
Eredete
A Wikipédia szerint Ázsia középső, mérsékelt égövi részén honos növény. Innen az 5. században került el Japánba és Kínába. Közép-Európába a középkorban a hódító mongol és török népek közvetítésével jutott el, majd a tengeri kereskedelem révén Velencébe, Lombardiába, Dalmáciába és Dél-Tirolba került.
A hajdina így szerepel egy régi szakácskönyvben
Somai Kristóf piarista szerzetes XVIII. század végén Selmecbányán lejegyzett kéziratos szakácskönyvében a hajdina pohánka vagy tatárka néven szerepel, a „magyar véres” hurka készítésénél is használták. A pohánkakása-leves készítéséhez „a pohánka-, vagyis tatárkakását válogasd meg, két vagy három tojást üss le egy tálba, verd fel jól, töltsd osztán reája a pohánkát, keverd jól öszve, hadd, fürödjön meg benne, ’s osztán vesd langy tehénhúslévbe, habard fel ’s főzd be, ha megfőtt, add fel”.
Forrás: HáziPatika.com
